A Videoton saját nevelésű játékosa, Fejes András már a 2007-08-as szezonban debütált az NB I-ben a felnőtt csapatban, ezzel jelenleg ő a klub legrégebben bemutatkozó játékosa. András mindezt három évnyi – saját bevallása szerint – fejlődése szempontjából nagyon hasznos kitérő után mondhatja el magáról.

„Jól érzem magam újra Székesfehérváron. Egy régi vágyam teljesült azzal, hogy ismét itt lehetek. Három éven keresztül dolgoztam azért, hogy abban a városban játszhassak, ahol felnőttem” – mondta a Vidi régi-új védője.

András nagyon hasznosnak ítéli a három év kitérőt, amely alatt kölcsönben szerepelt a Felcsút, a Siófok, majd az MTK csapatainál, és összesen közel száz meccsen lépett pályára. „Fizikailag és mentálisan is erősebb lettem az eltelt évek alatt. Az utolsó szezonom volt a legjobb, bár a sérülések kicsit hátráltattak. A Vidihez visszatérve elsődleges célom természetesen az, hogy stabil kezdőjátékos legyek, de természetesen jó lenne egyszer a válogatottban is bemutatkozni.”

András ezer szállal kötődik a Videotonhoz, hiszen a klub legendájának, az egykori válogatott Fejes Gábornak a fia, de szerinte ez nem befolyásolja a megítélését, nem ő az egyedüli a történelemben, aki ilyen helyzetbe került. Családja mindenesetre örül a hazatérésének, hiszen amíg Budapesten élt, nem tudott túl gyakran hazajárni.

András nem csupán a család közelsége miatt érezheti otthon magát, a játékosok között is akadnak ismerősök. „Gyurcsó Ádámmal és Szolnoki Rolanddal fociztam már együtt, Sándor Gyurival csapattársak voltunk, Juhász Rolandot is ismerem. A külföldiek az újak számomra, de mindenkivel sikerült magtalálnom a közös hangot.” Szükség is lesz erre, hiszen András szerint céljuk, hogy minden versenysorozatban nyerjenek, ahol csak elindulnak.

 

Facebook