A MOL-Pick Szeged jól rajtolt az idei bajnokságban. Az első mérkőzésen a Ceglédi KKSE-t 43-28-ra győzte le, majd a Sport36 Komlóhoz látogatott, ahol 15-40-re nyerte meg a meccset. Juan Carlos Pastor elégedett lehet csapatával, de a kemény megmérettetések még csak most következnek. Ezekről kérdeztük Zubai Szabit, a MOL-Pick Szeged és a magyar válogatott beállóját.

Elégedett vagy a Komló ellen nyújtott teljesítménnyel?

Magabiztos győzelmet arattunk, rendesen felkészültünk a mérkőzésre, amit a meccs eredménye is tükröz. Megvalósítottuk, amit a Mester kért tőlünk, ezért elégedettek lehetünk.

Hogy érzed magad? Jól sikerült a felkészülés?

Kiválóan sikerült az alapozás mind nekem, mind a csapatnak. Úgy gondolom, hogy mindent a szeptember 28-i Bajnokok Ligája mérkőzésre kell kihegyezni. Az a legfontosabb, hogy ott megfelelő teljesítményt nyújtsunk. Teljesen jó úton haladunk, mindenki edz becsülettel, kitűnő a csapat hozzáállása. Öröm ilyen közegben készülni.

Beszéljünk egy kicsit a BL-ről. Ukrán csapat ellen lesz az első megmérettetés, mit lehet tudni erről a csapatról?

A Motor Zaporizzsja ellen fogunk először pályára lépni az idei BL-ben. Még nem kezdtünk el videózni, nem elemeztük a csapatot, hiszen még van 3 bajnoki forduló addig, és mindig a következő meccsre koncentrálunk. De egy biztos, hogy komoly ellenfélre számítunk, hiszen egy jó csapatról van szó. Esetleg ronthatja a körülményeket a kinti zavargás, de reméljük, hogy a mi mérkőzésünket ez nem fogja befolyásolni.

Vannak a csapatnál érkezők, és persze távozók is. Milyen Mikler Roland nélkül játszani?

Furcsa még ez az új szituáció, hiszen évekig együtt játszottunk, szobatársam volt, mellettem ült a padon, mindenben számíthattunk egymásra a pályán, és azon kívül is. Hozzá kell még szokni…

Érkezőkről mi a véleményed, teljes a keret?

Úgy gondolom, hogy jól igazoltunk, kiválóak az új játékosaink. Persze, idő kell még, hogy teljesen beilleszkedjenek a csapatba.

Facebook